Tanítási filozófiám
Úgy gondolom, hogy egy tanári munka során érdemes időnként végiggondolnia a pedagógusnak, hogy mit is szeretne ő képviselni, milyen értékeket akar a diákoknak átadni, mi az, ami belülről tudja motiválni, hogy jól csinálja azt, amivel foglalkozik. Én még nem gondolkodtam el ezen, de most először szeretném leírni a tanítási filozófiámat és remélem, időnként újra fogom tudni gondolni a tanári filozófiámat.
Tanulmányaink során sok tanítási módszerrel találkozunk, mint általános iskolában, középiskolában és egyetemi éveink alatt is. Megtapasztalhatjuk magunkon, hogy ez és ez a tanár, milyen értékeket képvisel, tudunk példákat találni szerencsés esetben, majd ezeket érdemes lehet bevezetni a saját tanítási módszerünkbe is. Engem egy-egy ilyen példaértékű tanár módszerei annyira megfogtak, hogy bátran merem állítani, emiatt jelentkeztem én is a tanári pályára. Úgy gondolom, minél több ilyen tanárra lenne szükségünk, akik meg tudják fogni a diákokat a módszereikkel. Remélem, azokat a módszereket, amik engem megfogtak, át tudom venni a saját tanításom során is.
Véleményem szerint az iskolai tanítás során az egyik legfontosabb dolog, hogy a diákokkal meg tudjuk értetni, miért is szükséges nekik, hogy tanuljanak. Úgy gondolom, hogy ez a mai világban igen nehézkes, hiszen nagyon sok a lusta, nem érdeklődő diák és felkelteni az ő érdeklődésüket meglehetősen nehéz. Viszont ha a diákokkal meg tudjuk értetni, miért fontos, hogy legyenek céljaik a tanulásban, rendkívüli nagy motivációt nyerhetnek ebből. Nemrég hallottam a rádióban egy riportot, ahol azt fejtegették, hogy 2030-ra olyan eszközök fognak körülvenni minket, amiket a mai fiatalság talál ki. Ezért gondolom azt, hogy fontos, hogy minél több célt eléjük tudjunk tárni, így segíthetjük a jövő fejlődését.
Úgy gondolom, a diákok iskolába járása meglehetősen nehézkes, hiszen rendkívül sok órájuk van, reggel 8-tól kora délutánig bent vannak az iskolában, ha hazaérnek, neki kell állniuk a sok házi feladat megoldásának, ami a legtöbb tanulónak 1-2 órába telik és este 6 óránál tartunk, és a diák még nem mozgott és nem is pihent. Véleményem szerint ez egyáltalán nem jó a diákoknak, sokan ezért sem szeretnek tanulni, hiszen esélytelennek látják, hogy képesek lennének ennyi mindenre. Talán ezen kellene változtatni, hogy könnyítsünk a terheiken, gondolok én projekt munkára, több csoportos feladatra, hiszen így nem egyedül készülnek, hanem a társaikkal és máris jobb többen tanulni, mint a diák egymagában. Ha a saját tantárgyaimat nézem, ezek mind lehetségesek. Fontosnak tartom még azt is megemlíteni, hogy a diákok ne mechanikusan számoljanak, hanem tudjanak gondolkozni, hisz az csak előnyükre válhat.
Ahhoz, hogy megfelelő szinten menjen a tanítás és tanulás, a diákoknak szükségük van egy kellemesen felépített, nyugodt környezetre, amit minden iskolának létre kell hoznia. Mivel elvégeztem az óralátogatási óráimat, így sok iskola környezetébe nyerhettem betekintést és a legtöbb helyen azt tapasztaltam, hogy megvan ez a nyugodt környezet. Fontosnak tartom, hogy az osztálytermekben is uralkodjon ez a környezet, legyenek nagy ablakok, ami sokszor elvonja a diákok figyelmét, de mégis egy jó, barátságos helyet hoz így létre. Ami a tankönyveket illeti, úgy gondolom, hogy van előrelépés, hisz véleményem szerint a nemrég kiadott könyvek sokat változtak a régebbiekhez képest és igyekeznek jobban alkalmazkodni a diákokhoz. Ez ugyancsak elősegíti, hogy a diákok jobb környezetben tudjanak tanulni.
A diákok értékelését elég nehéz kérdésnek tartom, de úgy gondolom, hogy szükséges egy egységes értékelési rendszer, hiszen anélkül a tanár sokszor máshogyan értékelne, így egy-két diákkal könnyen összeütközésbe kerülhet. A legfontosabbnak azt tartom, hogy a tanár következetes legyen az értékelésnél.
A mai technológia segítségével könnyen színesebbé tehetjük az órákat, különböző online tesztekkel, videókkal, különböző szimulációkkal. Ezek használatával a diákok jobban fogják élvezni a tanórai munkát. Mivel mindenki használ már okos telefont, így ennek felhasználása a tanítás során is elengedhetetlen. A mai tanárnak követnie kell a technika fejlődését, újabb programok, szimulációkat, hiszen jobbnál jobbak készülnek, amik egyre jobban a diákok érdekeit képviselik. Ezekkel tisztában kell lennie a mai tanárnak.
Összességében azt tudnám kiemelni, hogy egy tanárnak a legfontosabb, hogy tudjon naprakész lenni, a diákok fejlődését tartsa szem előtt, képes legyen változtatni, újítani, mind a technikai programok terén, mind a különböző csoportok szerint. Remélem, képes leszek ezeket előtérbe helyezni a tanításom során.
A fogalomtérképemet egy bevezető fizikaórára vinném be, ahol a diákokkal megismertetném a híres ókori filozófusokat, tudósokat, és kiadnám feladatként nekik, hogy gyűjtsenek érdekességeket róluk. Ezáltal olyan információkat találhatnak, amik őket érdeklik, így talán kevésbé lesz unalmas az óra.
Manapság nehezen lehet olyan diákot találni, akinek nincsen facebookja, hiszen a mai fiatalok körében ciki, ha nincsen facebookod. Mivel mindenki használja, még a tanórán a padok alatt is, ezért tartom azt fontosnak, hogy felhasználjuk ezt a közösségi oldalt a tanítás során is. Úgy vélem, a gyerekek telefonfüggésének egy nagy részét a facebook tölti ki, ezért érdemes lehetne kihasználni a tanításban is. De hogyan tudja a facebook segíteni a tanítást illetve egy konkrét téma feldolgozását?


